Ismerj meg!

Papp Viktória vagyok a Piercing a boldogsághoz alapítója.

Sok munka, hosszú évek agyonhajszolása, önmagam háttérbe szorítása meghozta gyümölcsét. Beteg lettem. Nem is akárhogy. Hetek, hónapok teltek el a rejtélyes betegség felkutatásáig. Megállapították, hogy pánik zavar és poszttraumás stressz a problémám.

Szokás szerint megkaptam a fehér piruláimat, de ezt nem akartam elfogadni. Mivel mindig is magas volt az igazságérzetem tudtam, hogy ez nem lehet igaz! Én nem szedek be semmit! 

Elkezdtem kutatni más alternatívák után. Újabb hónapok teltek el eredménytelenül és még nagyobb zűrzavar volt bennem a sok információ miatt. Egy éjjel rábukkantam egy bizonyos tudományra, ami arról szólt hogy mit tesz a "szellem a testtel". Érdekesnek találtam és utánajártam. Nem sokkal később kapcsolatba kerültem egy olyan személlyel, aki évek óta tanulmányozta pont ezt. Ő lett a mentorom. Bíztam benne és kértem, hogy segítsen elindulni az önfejlesztés útján, mert én bármit megteszek, de gyógyszert nem veszek be. 1 hónap elteltével megtapasztaltam, hogy végre van érdemi változás. Csökkentek a szorongások a technikáknak köszönhetően. Elkezdtem vitaminokat enni, mivel a sok stressz miatt teljesen vitaminhiányos állapotba került a testem. Persze erről nem tájékoztatott azelőtt senki.


Elindult az életemben egyfajta változás. Olyan ami eddig még nem volt. Egy varázslatos világ tárult elém, ami eddig is itt létezett, de nem vettem észre, mert egy mátrixban éltem. A dolgok egyszerűen megoldódtak, a gondolataim megvalósultak, az idő irányítása gyerekjáték lett és a körülöttem lévő negatív gondolkodású emberek automatikusan lemorzsolódtak. Nem bírtak lépést tartani a rohamos növekedésemmel. Ők megmaradtak tudjátok a langyos vízben csücsülve.

Nem sokkal később találkoztam az akupunktúrán alapuló piercingekkel is, amikről sok jót olvastam. Gondoltam ki kellene próbálnom, mit tudna még dobni rajtam?

Jött is egy lehetőség és jelentkeztem egy piercinges tanfolyamra. Ezzel egy időben pedig modellnek is beültem a képzésre. Mindezt azért, hogy kipróbáljam működik e. Pár nap elteltével tapasztaltam egyfajta könnyű nyugalmat magamon. Úgy éreztem az önfejlesztés mellé ez egy gyorsító gomb volt. Sok felesleges feszültség ment le rólam, így könnyebben és hatékonyabban álltam neki tanulni.

Elkezdtem tehát a piercingek szúrásával foglalkozni, majd azt tapasztaltam hogy mindig tudok egy két jó tanácsot adni a vendégeimnek azzal kapcsolatban, amiken végigmentem. A folyamatos tanulásom során egyre magasabbról láttam át az emberek problémáit. Volt olyan, aki 2x jött vissza egy beszélgetés miatt, mert irányt mutattam neki egy életterületén. Sok üzenetet kaptam, hogy életeket adtam vissza. Egyszer egyébként egy Ayurvédánál voltam kezelésen és amikor vizsgálta az íriszem (szem) azt mondta nekem: "Maga gyógyítani érkezett ide!" - akkor ugyan még nem értettem, de később igen. Apránként forrta ki magát azzá, ami. Az életutamat kezdtem átadni.

Az emberek megbíztak bennem én pedig elkezdtem értük FELELŐSSÉGet vállalni. Minél több lett a tudásom annál inkább emelkedett a felelősségérzetem és könnyebbé vált a terület irányítása is. Ugye hogyan is tudnánk egy olyan dologért felelősséget vállalni, amiről abszolút nincs vagy kevés a TUDÁSunk? Ennek a dolognak az IRÁNYÍTÁSa pedig a 3. tag a képletben (képzeld ezeket egy háromszög csúcsainál). Szóval úgy döntöttem felnyitom az emberek szemét, azzal ha beveszik a "varázspirulát" nem fogják megoldani a betegségük forrását. 

Tehát a piercing egy gyorsító lehetőség annak érdekében, hogy elindulj a boldogság felé vezető úton. Vannak akik megelégszenek a hatással, élik az életüket pillangókat kergetve, langyos vízben csücsülve a mézes mátrixban és vannak a bátrak, akik ezután előkapják az excaliburt, szembenéznek igazi démonaikkal, feltárják a miérteket és csapást mérve megszabadulnak a gyökerektől.

A célom, hogy minél több ember kerüljön jobb állapotba. Egy olyanba, ami hozzá méltó…mert egy olyan világban élünk, ahol kicsit sem egyszerűsítették meg a dolgainkat. Viszont mindig tehetsz valamit. 

Én ebben leszek melletted.

Válassz a csomagjaim közül és keltsd életre az erődet!

Elérhetőségeim

Piercing a Boldogsághoz

7400 Kaposvár, Honvéd utca 11.

8360 Keszthely, Lovassy S. utca 5/a

+36 20/447-8119

boldogleszel11@gmail.com

Kövess a közösségi médián